Szeretné tudni, hogy versenytársai weboldalai miért vannak elöl a keresőkben? A konkurencia elemzés segítségével ezt könnyen megtudhatja. Ha létre szeretnénk hozni egy weboldalt, előtte mindenképpen fontos megismerni, hogy a hasonló témakörrel vagy termékekkel foglalkozó weboldalak miért jelennek meg az első helyeken. Ez elsősorban azért fontos, mert elkerülhetjük a tartalom és szövegismétlések sorozatát, a váratlan kudarcokat, és hogy számolatlanul öntsük a pénzt egy honlapba, amelyik a bele fektetett sok munka ellenére sem akar látogatókat illetve bevételt hozni. A konkurencia elemzés segítségével nagyjából képben lehetünk róla, hogy milyen méretű és tartalmú honlapot kell létrehoznunk ahhoz, hogy jó eséllyel bekerüljünk az élbolyba.

Nézőpont. Elég-e amit látok?

Ha elkezdtünk foglalkozni egy területtel, szakmával vagy termék csoporttal, akkor nagyjából fel is tudjuk mérni, hogy az adott területen mire van igény, mit keresnek, miben lehet  fejlődni, és milyen új szolgáltatásokkal lehetne bővíteni a cég portfólióját. Azonban ez csak egy nézőpont, a saját nézőpontunk. A konkurencia nézőpontja más. Ugyanis ha elkezdjük elemezni a versenytársainkat akkor rájövünk, hogy mindenki más és más részterületet tart fontosnak, és másképpen közelíti meg az adott területet, termékcsoportot, szolgáltatást, stb. Ha szeretnénk tényleg átfogó ismereteket kapni, és meglátni azt ami idáig is a szemünk előtt volt, csak nem vettük észre, akkor vizsgáljuk meg a versenytársaink nézőpontjait, és lássunk meg dolgokat az ő szemükkel.

Egy bizonyos szintig a verseny összetevői titkosak. Általában nem verik nagydobra a cégek a technológiát amellyel dolgoznak, az áru vagy termék beszerzési helyeket, a beszerzési árakat, vagy a szolgáltatásokkal kapcsolatos részletes információkat.

Viszont a web megköveteli az alap információkat ahhoz, hogy a keresők komolyan vegyék weboldalunkat.

A konkurencia weboldala ezért sokféle hasznos információt tartalmazhat. A mi szempontunkból ketté kell választani a tartalmat:

  • Szakmai tartalom: termékleírások, bemutatók, képek, termékek stb.
  • Webes tartalom: a weboldal forráskódja, az oldal theme, responsive dizájn, linkek, kulcsszavak, stb.

Mi a szakmai tartalmat a weboldal tulajdonosára bízzuk, esetleg javaslatokat tehetünk a fejlesztési irányokra illetve a kulcsszókutatással akár új termékeket is be lehet tenni a meglévő portfólióba. Amit a szakmai részből elemzünk, az a weboldal által kínált szolgáltatások és extra opciók. Amiben mi segíteni tudunk elsősorban az a webes tartalom elemzése, és pontos meghatározása. Ez sok elemzési pontból áll, pl: mikor és hogyan hozták létre a weboldalt, hányadik helyen van a keresőkben, a helyezés Budapestről nézve van elöl, vagy vidékről, külföldről nézve is benne van a Top10-ben? Milyen szolgáltatásokat kínál és a szolgáltatásoknak kik a főbb célcsoportja? Milyen módon szolgáltat (csak helyben, vagy házhoz is megy) van egy kiszállítás, online fizetés, ajánl-e a cég egyéb, esetleg ingyenes kiegészítő szolgáltatásokat is, van-e kuponrendszer, van-e fóruma, vannak-e ajánlások, stb.

Egy átlagember ha megnéz egy weboldalt akkor létrejön benne egy benyomás a cégről és a cég szolgáltatásairól, azonban az elemzéshez ez kevés. A Google például több ezer paramétert gyűjt be egy weboldalról, a paraméterek alapján függvényekkel generál egy számot, és ez a szám lesz a weboldal értéke, amelynél értékről akkor beszélünk, ha a szám 1 és 15 között van. Természetesen ez a szám kulcsszavanként értendő, tehát lehet, hogy bizonyos kifejezésekre jó értéket kapunk, másokra pedig kevésbé. Ha tehát weboldal értékről beszélünk, akkor a Google szemszögéből elemzünk. Az elemzési információk felhasználásával  hatékonyabb weboldalt építhetünk amelyik találatokat eredményez, ügyfeleket hoz és bevételt termel. Ezért a weben mindig az az érdekes amit a Google lát, és nem az amit mi. Természetesen ettől el lehet térni akkor, ha a weboldallal nem célunk a találati listán a jó hely megszerzése, és nem akarunk bevételt a weboldalunktól.

A lényeg a részletekben van elrejtve.

Minden weboldalnak vannak mérhető paraméterei, aminek alapján az értékelhetővé válik. Az érték fontos, mivel a keresők matematikai alapon értékelnek, matematikai függvények segítségével, és ezeknek az értékeléseknek a végeredménye lesz a weboldalunk helyezése. Nézzünk egy példát: Ha a weboldal domain név életkorát vesszük alapul, akkor máris kaphatunk pontokat akkor, ha megvizsgáljuk, mikor regisztrálták be az adott domaint. A google szempontjából ugyanis a régebbi domain értéke magasabb, mint amit most regisztráltak be, a régebbi domainek ezért magasabb megbízhatósági értéket kapnak mint az újak. Természetesen még ez az egy paraméter érték is függhet mástól is, például folyamatosan volt-e a domainen élő tartalom, volt-e büntetve, egy téma (termékcsoport) volt-e rajta, vagy más célra is használták az oldalt, stb. Egy domain részletes vizsgálatával sok kérdésre választ kaphatunk. Ha felépítettünk egy weboldalt, de nem jelenik meg a keresőkben értékelhetően a tartalma, és bár betartottuk a szabályokat, és megfelelő specifikációk alapján építettük fel a weboldalt, mégsem hoz eredményt akkor könnyen lehet, hogy a domaint régebben beregisztrálták és utána szabálytalan célokra használták az oldalt, „előszoba oldal” volt, vagy tiltott összetevőket használt és büntetést kapott, spam vagy feketelistára tették a domaint, stb. Ilyenkor eldobják a domaint, hagyják lejárni, viszont ha más később újra beregisztrálja, akkor érheti meglepetés. Ezért aki okosan akar az online világban megjelenni, az a konkurencia elemzésével kezdi virtuális cégét felépíteni.

Intelligens tesztrendszer

Mitől intelligens egy tesztrendszer? Mert tanítható. A tanítható rendszerek pedig lépést tudnak tartani a fejlődéssel, és a megváltozott szabályrendszerrel is. Ha a google hirtelen hoz egy szabályt és ezután büntet, vagy hátrasorol a láblécben elhelyezett kimenő kulcsszavas linkekért, akkor a tesztrendszernek ehhez alkalmazkodnia kell, különben fals eredményt fog adni.  Az intelligens tesztrendszer segítségével bármilyen cég weboldalát ki tudjuk elemezni, és az elemzést követően az adatok összehasonlíthatók akár más cégek elemzéseivel, akár a saját weboldalunk adataival. Ha pedig valami mérhető, akkor ott jó eséllyel tudjuk felvenni a versenyt technikailag is azokkal akik (még) előttünk vannak, hiszen tudjuk, hogy mivel kell versenyeznünk.

Amikor a konkurencia elemzés elkészül, akkor egy pontos és átlátható képet kapunk a versenytársról, és meghatározhatjuk azokat a célokat és paramétereket amelyeket el kell érnünk. Ha ezeket meghatároztuk, akkor pedig nekiállhatunk a weboldal felépítésének, amelynek paraméterei legalább ugyanolyanok, vagy jobbak lesznek mint versenytársunknak. Mindenkinél lehet a szolgáltatásokat jobban, szebben, hatékonyabban nyújtani, ha pedig emellé még a kedvező ár, átláthatóság, könnyű használat és más extra vonzerőt jelentő tulajdonság társul, akkor jó eséllyel indulunk az előkelő helyezésért a versenyben.

Természetesen önmagában a konkurencia elemzés még nem hozza el a kívánt sikert, de legalább tudni fogjuk, hogy milyen messzire és milyen gyorsan kell futni, hogy elsőként érjünk célba. És akkor kezdődhet a munka céltudatosan, nem össze-vissza kapkodva, próbálkozva, tele kudarcokkal, hanem időt és pénzt spórolva dolgozhatjuk ki a stratégiát hogy miénk lehessen az első hely, mert ugye ez a végső cél.

Ha segíthetünk a konkurencia elemzésben, kérem vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink valamelyikén.